Business Superbrands díjat nyert a D&B

Idén harmadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló zsűri akik minket, a D&B-t találtak érdemesnek arra, hogy egy évig viselhessük a Business Superbrands 2010 megkülönböztető jelzést.

Idén hatodik alkalommal adott iránytűt a vásárlóknak a független szakmai zsűri, mikor kiosztotta a Superbrands díjakat, első alkalommal pedig a MagyarBrands elismerésről is szavaztak. Ezek alapján tudható, mely márkák, mely cégek érdemlik meg valóban a vevők bizalmát. Hisszük azt, hogy a reklám helyett, mellett a jel, amelyet mostantól termékünk egy évig viselhet, hirdeti a biztonságot és a garanciát a mindennapi választáshoz.
A ma egyedülálló elismerés visszajelzés nekünk is, hiszen már azokat is a zsűri jelöli, akik egyáltalán felkerülnek a listára, a döntés kizárólag a bírálók saját tapasztalata és szaktudása alapján születik. Sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet ugyanis az elismerésre.